Nem tudom hova sorolni a következő agyszurkát.
A pedagógus-társadalom állandóan azt szajkózza, hogy a mai diákok egyre gyengébb színvonalúak.
Hoppá!
Generációs hülyülés? Ez ellentmond az evolúciónak. Keressük máshol a gondokat!
És mi van magukkal az elvárásokkal? Vajon hogyan értékelnék a mai tantárgyi versenyen első helyezett kiválóságainkat 100 évvel ezelőtt egy gimnáziumban? Megbuknának! Más követelmény, más tudáshalmaz, más értékrend. Vajon milyen osztályzatot kapna Leonardo da Vinci egy mai szakközépiskolában? Nem folytatom.
Miért nem fogalmazzuk újra az elvárásainkat? Mert az tőlünk, tanároktól, meg "bölcs vezetőinktől" kényelmetlen rugalmasságot igényelnének? Hogy az élethosszig tartó tanulást csak a diákoktól várjuk el és magunkra nézve ezt nem vállaljuk?
Ha például az "érettségi vizsga" a szó szerinti életre való érettség igazolását jelentené, sokkal életszerűbb elvárásokat megcélozva értelmet adhatnánk a középiskolai oktatásnak. És fel sem merülne a diákokban az értelmetlen tantárgyak, felesleges tananyagok szabotálása.
Mit nyernénk ezzel? Sikerélményeket, sikerekben gazdag nemzedékeket. A diákok saját élete élményeinek bekapcsolását az oktatásba, a valódi konnektivista alapú oktatást.
2010. március 7., vasárnap
A tanári szerepről
Ötödik hét, a tanári szerepkör tegnap és ma
Két témáról illenék szólnom: a jelentősebb régi tanáraimról és az elképzelt jövőbeli (vagy a korszerű mai?) tanári szerepkörről.
Korom miatt a régi tanárok hatásai összemosódtak, csak benyomások maradtak, konkrét esetek kevésbé. Amire mégis emlékezem, az az asszociatív emlékezet terméke, és mint ilyen, kevéssé determinisztikus.
Kevéssé hatottak rám a közvetlen érzelmi hatások, sokkal inkább a magas szintű tárgyi tudásukat átadni is képes tanárok voltak azok, akik hatottak rám. És nem feltétlenül a matematika, fizika, mint kedvenc tárgyak tanítói, mert van köztük középiskolai magyar- és énektanár is. Tehát a tudásuk és odaadó munkájuk, személyiségük tette őket emlékezetessé.
És akkor, amikor én is tanár lettem, ezek lettek az "ars pedagogica"-m alkotóelemei: hiteles és naprakész szakmai tudás, erős pedagógiai technológia és következetes partneri viselkedés.
Ezeket az elveket elegendőnek ítélem meg ahhoz, hogy ne változtassak rajtuk, és csak a tartalmukat frissítem. Ezért tanulok minden nap valami szakmai témát (az informatikatanárok agya aligha ér rá megöregedni...), ezért érdekel ez a konnektivizmusról szóló kurzus és pl. ezért tartom magam ahhoz, hogy csak azt tegezem, aki visszategez(het) -> a diákjaimat magázom.
Ezeket a szegmenseket sokszor töltögetem új tartalmakkal. Nem tartom magam ideális tanárnak, a főnökeim sem tartanak annak. Soha nem bíztak rám osztályfőnökséget, és én nem tiltakozom emiatt. Elvonna a szakterületemtől, ami a hitelességem alapját képezi.
Milyen tehát a korszerű tanár? Sőt, milyen lenne a hatékony oktatási rendszer, amelynek egyik főszereplője a tanár?
Elsősorban az oktatásnak személyre szabottnak kell lennie. Ezt erősítette Ken Robertson TED-es előadása, de nem ő az első, aki ezt hirdeti. Mindenkiben más egyéniség lakozik, a közoktatás pedig egységes kimeneti szintek elérésére törekszik. Totális ellentmondás, szerintem ez az oktatás egyéni és a teljes oktatási rendszer szintű kudarcának forrása. Emlékezzünk vissza a pedagógus szó eredeti jelentésére:
: az Iliászban a ~ (pl. Phoinix) oktató és nevelő. A klasszikus kori Athénben az a rabszolga, aki a gyermeket az isk.-ba vitte, figyelemmel kísérte az oktatást, majd hazavezette a gyermeket, és felügyelte annak otthoni felkészülését. A hellenizmus idején a ~ feladatköre bővült: a rábízott fiúnak erkölcsi nevelőjévé is vált. A szót ezzel a jelentéssel vették át a rómaiak< lat. paedagogus>, s így került át a modern nyelvekbe is.
Két témáról illenék szólnom: a jelentősebb régi tanáraimról és az elképzelt jövőbeli (vagy a korszerű mai?) tanári szerepkörről.
Korom miatt a régi tanárok hatásai összemosódtak, csak benyomások maradtak, konkrét esetek kevésbé. Amire mégis emlékezem, az az asszociatív emlékezet terméke, és mint ilyen, kevéssé determinisztikus.
Kevéssé hatottak rám a közvetlen érzelmi hatások, sokkal inkább a magas szintű tárgyi tudásukat átadni is képes tanárok voltak azok, akik hatottak rám. És nem feltétlenül a matematika, fizika, mint kedvenc tárgyak tanítói, mert van köztük középiskolai magyar- és énektanár is. Tehát a tudásuk és odaadó munkájuk, személyiségük tette őket emlékezetessé.
És akkor, amikor én is tanár lettem, ezek lettek az "ars pedagogica"-m alkotóelemei: hiteles és naprakész szakmai tudás, erős pedagógiai technológia és következetes partneri viselkedés.
Ezeket az elveket elegendőnek ítélem meg ahhoz, hogy ne változtassak rajtuk, és csak a tartalmukat frissítem. Ezért tanulok minden nap valami szakmai témát (az informatikatanárok agya aligha ér rá megöregedni...), ezért érdekel ez a konnektivizmusról szóló kurzus és pl. ezért tartom magam ahhoz, hogy csak azt tegezem, aki visszategez(het) -> a diákjaimat magázom.
Ezeket a szegmenseket sokszor töltögetem új tartalmakkal. Nem tartom magam ideális tanárnak, a főnökeim sem tartanak annak. Soha nem bíztak rám osztályfőnökséget, és én nem tiltakozom emiatt. Elvonna a szakterületemtől, ami a hitelességem alapját képezi.
Milyen tehát a korszerű tanár? Sőt, milyen lenne a hatékony oktatási rendszer, amelynek egyik főszereplője a tanár?
Elsősorban az oktatásnak személyre szabottnak kell lennie. Ezt erősítette Ken Robertson TED-es előadása, de nem ő az első, aki ezt hirdeti. Mindenkiben más egyéniség lakozik, a közoktatás pedig egységes kimeneti szintek elérésére törekszik. Totális ellentmondás, szerintem ez az oktatás egyéni és a teljes oktatási rendszer szintű kudarcának forrása. Emlékezzünk vissza a pedagógus szó eredeti jelentésére:
paidagógosz
A tanárnak, az iskolának azzal kellene kezdenie, hogy kiismeri a gyerek személyiségét, majd egyéni fejlesztési programot kellene rá szabnia, és annak végrehajtását folyamatos visszacsatolással levezényelnie.
Másodsorban a tanári (valakinek a blogjában találtam a sherpa hasonlatot, rendkívül találó!) a tudás olyan birtokosa, aki ismeri az odavezető utat is, és a továbblépésre is felkészíti a tanítványát. Eközben olyan technikákat alkalmaz, amely a lehetőségekhez képest hatékony. Ha a módszere kihasználja a közösségi információforrást (internet a mai neve), akkor ő konnektivista? Legyen. De minden ismert eszköztárt be kell vetnie, mivel nincs két egyforma diák, tanár, tantárgy.
A harmadik iskola-kultúra és tanári személyiség-összetevő az empátia. Igen hasznosnak, sőt példamutatónak tartom Edit empátiáról szóló írásait.
Nem tudom, ideillik-e, de bevillan az a gondolat, hogy az egyes iskolák (köz- és felsőoktatásban egyaránt) kínálatát és egyben minőségét a tanárok hordozzák. Óriási a felelősségük, ehhez képest sok a "rossz minőségű" tanár. Igen, kontraszelektált, szubjektíven (sem) értékelhető és megalázóan alulfizetett hivatás lett nálunk ez a pálya. Hogyan emelhető az oktatás színvonala? Gyökeres változásokra lenne szükség.
2010. március 2., kedd
Izmus-iszonyat
A negyedik héten megesett beszélgetés az Akadémián nem kicsit lepett meg.
Általam (is) nagyra becsült tudású emberek vitáztak, sokszor elbeszélve egymás mellett. Részletkérdésekről mondtak általában elfogadható véleményeket, de egyben nagy volt a ki nem mondott egység: nekik semmilyen "izmus" nem alkalmas. Ez először érthetetlennek, sőt néha felháborítónak, akadékoskodónak tűnt. Két napig gondolkodtam azon, hogy miért ilyen a hozzáállásuk?
Aztán lassan kezdett derengeni. Vajon megszülethet-e egy olyan magyarázat, illetve az ezt valló "izmus", ami magyarázatot képes adni a még születőben lévő, vagy egy még át nem élt folyamatra? Aligha lenne hihető.
Az információ (mennyiségi) robbanásának korát éljük. (Óriási közhely, nem?) Ez számomra azt jelenti, hogy az evolúció olyan pontjára értünk, amikor megalkották számunkra az információcsere technikai eszközeit (számítógép, internet, telefon, ...), ami a helyben elérhető adatokból struktúrált információvá alakult szellemi termékeket nagyságrendekkel gyorsabban és szélesebb körben juttathatja el a világba.
Erre sok emberi tevékenység, többek között a tanulás, a munka, a szórakozás nincs még felkészülve. Nincs tehát általános érvényű viszony az információrengeteg kezelésére. Az akadémikusoknak sincs. Ezért voltak elutasítóbbak a konnektivizmussal szemben.
A tanulás értelmezésében az analízis-szintézis-cáfolat (mit hagytam ki?) körforgásában hol tartunk?
Általam (is) nagyra becsült tudású emberek vitáztak, sokszor elbeszélve egymás mellett. Részletkérdésekről mondtak általában elfogadható véleményeket, de egyben nagy volt a ki nem mondott egység: nekik semmilyen "izmus" nem alkalmas. Ez először érthetetlennek, sőt néha felháborítónak, akadékoskodónak tűnt. Két napig gondolkodtam azon, hogy miért ilyen a hozzáállásuk?
Aztán lassan kezdett derengeni. Vajon megszülethet-e egy olyan magyarázat, illetve az ezt valló "izmus", ami magyarázatot képes adni a még születőben lévő, vagy egy még át nem élt folyamatra? Aligha lenne hihető.
Az információ (mennyiségi) robbanásának korát éljük. (Óriási közhely, nem?) Ez számomra azt jelenti, hogy az evolúció olyan pontjára értünk, amikor megalkották számunkra az információcsere technikai eszközeit (számítógép, internet, telefon, ...), ami a helyben elérhető adatokból struktúrált információvá alakult szellemi termékeket nagyságrendekkel gyorsabban és szélesebb körben juttathatja el a világba.
Erre sok emberi tevékenység, többek között a tanulás, a munka, a szórakozás nincs még felkészülve. Nincs tehát általános érvényű viszony az információrengeteg kezelésére. Az akadémikusoknak sincs. Ezért voltak elutasítóbbak a konnektivizmussal szemben.
A tanulás értelmezésében az analízis-szintézis-cáfolat (mit hagytam ki?) körforgásában hol tartunk?
2010. február 21., vasárnap
A hálózatok tulajdonságai - a botorkálás stratégiája
Ezen a héten olyan témát kerülgettünk, amit részben már ismertem. De a "hálózatok" olyan tág fogalom, amiről csak egyet lehet tudni: nem lehet kiismerni. Minél többet tudok meg róla, annál több olyan kérdés merül fel, amire nem ismerem még a választ.
Hipotézis:
Felmerült egy ötlet bennem: létezhet-e az információknak egy az egyéntől független "abszolút" hálója? Ha lenne, az biztosan nyílt rendszer lenne, mert nem érvényesülhet benne a(z információ) megmaradás törvénye. Bizonyos tények, adatok, kapcsolatok hordozói (emberek, iratok, emlékek, művek, stb.) eltűnhetnek, elveszhetnek, megsemmisülhetnek. Ugyanakkor az emberek (legalábbis a gondolkodásra képes, szűkülő arányú, de még így is növekvő számosságú rétege) új információkkal képes gazdagítani az egyetemleges tudást.
Tétel:
Szerintem létezik a fent körülírt hálózat. De milyen tulajdonságú lenne egy ilyen hálózat? Amennyire sejtem, ez skálafüggetlen, időben változó és fraktálszerű.
Következmény 1:
Tegyük fel, hogy létezik a fenti hálózatba szerveződő halmaz. Akkor hogyan viszonyul ehhez az egyéni tudás? Világos, hogy az egyén tudásának elemei az információs halmaz elemeinek egy részhalmaza, az elemeket összekötő élek pedig az előző halmaz éleinek szintén részhalmaza. A két részhalmaz egyike sem tartalmaz minden érinthető információt.
Következmény 2:
A tanulás nem más, mint az információs hálózat elemeinek és kapcsolati rendszerének egyén általi felfedezése és beépítése saját rendszerünkbe. Ennek egyik módszere, technológiája a konnektivista szemlélet.
Bizonyítás-kezdemény:
Évek óta gondolkodom saját szakterületem, tantárgyam (informatika) információs hálójának összeállításán, de mivel ez a fenti elmélet szerint lehetetlen, legalább a különböző követelményrendszereknek megfelelő ismeretek fogalmi hálójának kialakításán. Korábbi gyakorlati tapasztalaton alapuló trivialitás, hogy ugyanaz a (pl. szövegszerkesztési) ismeret minden szinten érvényes marad, de a magasabb követelményszinteken egyre részletezettebb, mint ahogyan közelítünk egy fraktál egy kis területéhez. Az időbeli változás élményét pedig az egyre fejlettebb szoftverek generációi szolgáltatják. Ajánlom a Mandelbrot fraktál önhasonló alakjainak élményét kitapasztalni pl. a Xaos programmal!
Hipotézis:
Felmerült egy ötlet bennem: létezhet-e az információknak egy az egyéntől független "abszolút" hálója? Ha lenne, az biztosan nyílt rendszer lenne, mert nem érvényesülhet benne a(z információ) megmaradás törvénye. Bizonyos tények, adatok, kapcsolatok hordozói (emberek, iratok, emlékek, művek, stb.) eltűnhetnek, elveszhetnek, megsemmisülhetnek. Ugyanakkor az emberek (legalábbis a gondolkodásra képes, szűkülő arányú, de még így is növekvő számosságú rétege) új információkkal képes gazdagítani az egyetemleges tudást.
Tétel:
Szerintem létezik a fent körülírt hálózat. De milyen tulajdonságú lenne egy ilyen hálózat? Amennyire sejtem, ez skálafüggetlen, időben változó és fraktálszerű.
Következmény 1:
Tegyük fel, hogy létezik a fenti hálózatba szerveződő halmaz. Akkor hogyan viszonyul ehhez az egyéni tudás? Világos, hogy az egyén tudásának elemei az információs halmaz elemeinek egy részhalmaza, az elemeket összekötő élek pedig az előző halmaz éleinek szintén részhalmaza. A két részhalmaz egyike sem tartalmaz minden érinthető információt.
Következmény 2:
A tanulás nem más, mint az információs hálózat elemeinek és kapcsolati rendszerének egyén általi felfedezése és beépítése saját rendszerünkbe. Ennek egyik módszere, technológiája a konnektivista szemlélet.
Bizonyítás-kezdemény:
Évek óta gondolkodom saját szakterületem, tantárgyam (informatika) információs hálójának összeállításán, de mivel ez a fenti elmélet szerint lehetetlen, legalább a különböző követelményrendszereknek megfelelő ismeretek fogalmi hálójának kialakításán. Korábbi gyakorlati tapasztalaton alapuló trivialitás, hogy ugyanaz a (pl. szövegszerkesztési) ismeret minden szinten érvényes marad, de a magasabb követelményszinteken egyre részletezettebb, mint ahogyan közelítünk egy fraktál egy kis területéhez. Az időbeli változás élményét pedig az egyre fejlettebb szoftverek generációi szolgáltatják. Ajánlom a Mandelbrot fraktál önhasonló alakjainak élményét kitapasztalni pl. a Xaos programmal!
2010. február 14., vasárnap
2. hét: Tudásháló
A téma az információ szerkezetéről szól, hálózatos terminológiával...
... gondoltam én. Elég nyitott kérdés, és mint ilyen, ha bármit hallok erről, az nálam más kérdésekre ad valamilyen választ, vagy éppen gerjeszt újabbakat, mint másoknál.
Nézzünk néhány kérdést, amik a heti penzum részbeni teljesítése után merültek fel bennem:
A tudásreprezentáció (a tanulás) sikeressége nem attól függ, hogy a megismerni szándékozott ismeretet a valóság milyen hű modelljével írjuk le?
A jegyzetelés során modellalkotás (is) zajlik, így jöhetett ki, hogy a rövidtávú visszacsatolásban a már kész modellel (NL csoport) rendelkezők sikeresebbek voltak, ugyanakkor a másik csoportnak több időt adva (mialatt kialakulhatott náluk is a modell) "beérték" tudásban a másik csoportot. Jól gondolom?
Aztán az is megütötte a minap a fülemet (egy informatika-professzor szájából), hogy egy rendszerben információ csak elveszhet, de nem születhet (vagy legalábbis ezt még nem bizonyította be senki). Új információ csak "kívülről" kerülhet be. (Szegény Einstein és Maxwell. Ők erről nem tudtak...) Csak azt nem kérdezte a riporter, hogy ez zárt vagy nyílt rendszer? Gyanítom, nyílt. Igenám, de nyílt rendszerekben van értelme metastruktúrákról beszélni? Hiszen az is átalakulhat külső hatásra! Kicsit lehangol, ha a konnektivizmus kiismerésekor olyan vázat keresünk a tudásra, ami tartós; mintha a víz alakját kutatnánk. Ezért a tudáshálók rajza egy egyén pillanatnyi tudás-állapotát fogja csak leírni (bocsánat, lerajzolni). Holnap jobbat rajzol. Magamról tudom, hogy ha egy témát másodszor is letanítom, már sokkal jobban tudom magam is, a tudáshálóm csiszolódik a témában.
Aztán a tudásháló pontjairól. Hogy ott állítások vagy mik vannak? Ez a rajz most egy kétdimenziós csökevény? Vagy három? Az emberi tudás az időben változik (remélem, fejlődik...), tehát négy dimenziós? A kapcsolódások egyenlőek? Nem inkább más-más minőségűek? Ezek szerint sokkal több kapcsolatrendszer lehetséges a tények (objektumok tulajdonságai és metódusai [hihi, a programozói zsargon]) között, mint a mai közhiedelem véli? És csak emberi tudás van/lehet? Egy "vulkáni" vagy "romulán", de bármely más kultúra egész másképpen vélekedhet ugyanarról az objektumcsoportról.
Mire jó akkor egy gondolattérkép? Előszöris ez egy erősen limitált (=egy ember számára felfogható) modellje a tényeknek egy elvárt struktúrában, tehát a tanulásban és számonkérésben alkalmazható segédeszköz.
Mint tanár, az órán felrajzolt vagy vetített táblaképem a legtöbb esetben nemlineáris gondolat(fogalom)térkép, amit ezek szerint ösztönösen alakítottam ki? OK, lehet ezt tudománykodosítani, standardizálni, attól a dolgot nem ezek a kutatók találták ki. És ez azt bizonyítja, hogy nincs abszolút jó megoldás, mert ugyanarra a fogalomkörre sok ember, sok szoftver sokxsok jó megoldást ad.
DE:
Jó-e az, hogy a (fogalmi) modell kialakításának fáradságát leveszem a tanuló agyáról? Ezzel ugyan bizonyítom saját tudásom zsenialitását, de ellustítom a diákot, nem tréningeztetem ugyanezen munkára őt, végül tehát "halat adok, nem hálót".
Kipróbáltam négy info-órán a következőt: a téma a HTML nyelv a bevezetéstől kezdve a táblázatok, listák, karakter- és bekezdésformázó tag-ekig. Az első órán sorra vettük a tegeket, bővítve építgetve egy működő weblapot. A második órán (egy hét múlva) gyakoroltunk, majd a harmadikon kértem egy listát a tegek funkcionálisan elkülönülő csoportjairól. Ezután elmagyaráztam nekik a jegyzetelés lineáris és nemlineáris technikáját, majd csináltattam velük saját gyártású "fogalomtérképet" a tananyagról.
A diákok 2/3-a informatikában a közepesnél nem jobban motivált, ez a harmadik órai felmérőből pontosan vissza is tükröződött.
A jegyzetelés-technikai ismeretek átadása után rövid távon látványos javulást tapasztaltam az ismeret-alkalmazásban. Ahogyan vártam. A negyedik órán azonban a hatás már kevésbé volt érezhető. Azért persze becslésem szerint még mindig jobb volt 10-20%-al az eredményesség, mint a tudásháló készíttetése nélküli esetben lenne. Ilyesféle kísérletezést "élő anyagon" végezni etikai kérdés is, kontrollcsoport nem volt, tehát ez nem tudományos kísérlet volt, "csak" tanári tapasztalat.
... gondoltam én. Elég nyitott kérdés, és mint ilyen, ha bármit hallok erről, az nálam más kérdésekre ad valamilyen választ, vagy éppen gerjeszt újabbakat, mint másoknál.
Nézzünk néhány kérdést, amik a heti penzum részbeni teljesítése után merültek fel bennem:
A tudásreprezentáció (a tanulás) sikeressége nem attól függ, hogy a megismerni szándékozott ismeretet a valóság milyen hű modelljével írjuk le?
A jegyzetelés során modellalkotás (is) zajlik, így jöhetett ki, hogy a rövidtávú visszacsatolásban a már kész modellel (NL csoport) rendelkezők sikeresebbek voltak, ugyanakkor a másik csoportnak több időt adva (mialatt kialakulhatott náluk is a modell) "beérték" tudásban a másik csoportot. Jól gondolom?
Aztán az is megütötte a minap a fülemet (egy informatika-professzor szájából), hogy egy rendszerben információ csak elveszhet, de nem születhet (vagy legalábbis ezt még nem bizonyította be senki). Új információ csak "kívülről" kerülhet be. (Szegény Einstein és Maxwell. Ők erről nem tudtak...) Csak azt nem kérdezte a riporter, hogy ez zárt vagy nyílt rendszer? Gyanítom, nyílt. Igenám, de nyílt rendszerekben van értelme metastruktúrákról beszélni? Hiszen az is átalakulhat külső hatásra! Kicsit lehangol, ha a konnektivizmus kiismerésekor olyan vázat keresünk a tudásra, ami tartós; mintha a víz alakját kutatnánk. Ezért a tudáshálók rajza egy egyén pillanatnyi tudás-állapotát fogja csak leírni (bocsánat, lerajzolni). Holnap jobbat rajzol. Magamról tudom, hogy ha egy témát másodszor is letanítom, már sokkal jobban tudom magam is, a tudáshálóm csiszolódik a témában.
Aztán a tudásháló pontjairól. Hogy ott állítások vagy mik vannak? Ez a rajz most egy kétdimenziós csökevény? Vagy három? Az emberi tudás az időben változik (remélem, fejlődik...), tehát négy dimenziós? A kapcsolódások egyenlőek? Nem inkább más-más minőségűek? Ezek szerint sokkal több kapcsolatrendszer lehetséges a tények (objektumok tulajdonságai és metódusai [hihi, a programozói zsargon]) között, mint a mai közhiedelem véli? És csak emberi tudás van/lehet? Egy "vulkáni" vagy "romulán", de bármely más kultúra egész másképpen vélekedhet ugyanarról az objektumcsoportról.
Mire jó akkor egy gondolattérkép? Előszöris ez egy erősen limitált (=egy ember számára felfogható) modellje a tényeknek egy elvárt struktúrában, tehát a tanulásban és számonkérésben alkalmazható segédeszköz.
Mint tanár, az órán felrajzolt vagy vetített táblaképem a legtöbb esetben nemlineáris gondolat(fogalom)térkép, amit ezek szerint ösztönösen alakítottam ki? OK, lehet ezt tudománykodosítani, standardizálni, attól a dolgot nem ezek a kutatók találták ki. És ez azt bizonyítja, hogy nincs abszolút jó megoldás, mert ugyanarra a fogalomkörre sok ember, sok szoftver sokxsok jó megoldást ad.
DE:
Jó-e az, hogy a (fogalmi) modell kialakításának fáradságát leveszem a tanuló agyáról? Ezzel ugyan bizonyítom saját tudásom zsenialitását, de ellustítom a diákot, nem tréningeztetem ugyanezen munkára őt, végül tehát "halat adok, nem hálót".
Kipróbáltam négy info-órán a következőt: a téma a HTML nyelv a bevezetéstől kezdve a táblázatok, listák, karakter- és bekezdésformázó tag-ekig. Az első órán sorra vettük a tegeket, bővítve építgetve egy működő weblapot. A második órán (egy hét múlva) gyakoroltunk, majd a harmadikon kértem egy listát a tegek funkcionálisan elkülönülő csoportjairól. Ezután elmagyaráztam nekik a jegyzetelés lineáris és nemlineáris technikáját, majd csináltattam velük saját gyártású "fogalomtérképet" a tananyagról.
A diákok 2/3-a informatikában a közepesnél nem jobban motivált, ez a harmadik órai felmérőből pontosan vissza is tükröződött.
A jegyzetelés-technikai ismeretek átadása után rövid távon látványos javulást tapasztaltam az ismeret-alkalmazásban. Ahogyan vártam. A negyedik órán azonban a hatás már kevésbé volt érezhető. Azért persze becslésem szerint még mindig jobb volt 10-20%-al az eredményesség, mint a tudásháló készíttetése nélküli esetben lenne. Ilyesféle kísérletezést "élő anyagon" végezni etikai kérdés is, kontrollcsoport nem volt, tehát ez nem tudományos kísérlet volt, "csak" tanári tapasztalat.
1. hét: Mi a konnektivizmus?
Ez a hét alapkérdése. Meg azok a technikák, amiket az internetet tanulásra (is) használni hajlandók használhatnak.
Néhány szó a technikákról, illetve a szoftverekről. Itt a bőség zavara fogad minket. A sok módszer, illetve webes szolgáltatás (melyek többszörösen lefednek minden eddig felmerült információkezelési feladatot) közül el kellene kötelezni magamat néhány mellett, hogy meg is tanuljam olyan rövid idő alatt, amennyit rá fordíthatok és rögtön eredménnyel is használhassam.
Ismertem a Prezit, a Google jópár szolgáltatását (Reader, webhelyek, gmail, dokumentumok, ...). Nem ismertem a diigo-t, a Delicious-t, a Twitter-t, de már kezdem kapisgálni. Most meg ezt a Blogger-t használom, már egy órája. Nekem már ezért megérte ezen részt venni.
Végül összefoglalnám, számomra mit jelent az összes eddigiekből leszűrve a KONNEKTIVIZMUS.
Ez egy információkezelési felismerés, amelynek az ad aktualitást, hogy létrejött az a technológia, amely hatékonyan képes az információcserére (=internet). Itt sokan azt mondják, hogy ez tanulásmódszertan. Bár vonzó lehetne tanárként ebben maradni, de úgy érzem, ez több annál. Az emberi szellem a faj fenntartása érdekében kezdi kiismerni magát a világban: először az anyagot, majd az energiát, végül az információt fedezte fel magának. E triászról így először Stonier könyvében olvastam, azóta foglalkoztatnak ennek jelei.
Az információ kezelésének, vizsgálatának, megszerzésének egyes lépcsőfokai jól nyomon követhetők a pedagógiai paradigmákban is. Most éppen ott tartunk, hogy kiemelkedően fontossá vált az egyes információ-atomok (tények, állítások, bármik) közötti kapcsolatrendszer. Nevezhetjük ezt konnektivizmusnak is, ha úri kedvünk így kívánja. Attól ez még nem több és nem kevesebb, mint a jelen kor lehetőségeit kihasználó információkezelési metódus. Lehet tanulásra is szűkíteni, de igazából ez nem szűkítés, ha a "tanulás" fogalmát kiszélesítjük az emberi faj alkalmazkodóképességének megnyilvánulásává. Így kap értelmet a közhelyes "élethosszig tartó tanulás" kifejezés is.
Az előzetes ismeretekre támaszkodó új tudás-elemek és azok asszociációinak rögzülési aránya igen magas lehet, főleg, ha az egyén tudáshálójának nagyszámú csomópontjához van esély kapcsolódni. Vannak azonban "pechesebb" információmorzsák (pl. ha japán főneveket kellene megtanulnom), mert nincs, vagy sokkal kevesebb a kapcsolódási lehetőség. Ezekre vonatkozóan mit, milyen technikát lehet javasolni? Azaz a konnektivista módszer csak kellően nagy kapcsolódási pontú információk elsajátítására alkalmas(?), az n=igenkicsi kapcsolódási pontúakra maradnak az ősibb módszertanok?
Szerintem súlyos hiba abszolutizálni a tanulás ezen új formáját. Attól még például a tényeket, ismeret-atomokat meg kell tanulni (behaviorista technológiával...), a szabályokat is ismerni kell, hogy általánosíthassunk (kognitivista hozzáállás...), használni is tudni kell, hogy a tudás működő legyen (konstruktivizmus). Végül pedig a megszerzett tudás kapcsolódásait feltárva erősíthetjük saját társadalmi beágyazottságunkat, ismereteink könnyedebb bővíthetőségétől remélve egyéni (és faj-) fennmaradási, túlélési esélyeink növelését.
Lehetséges, hogy ezen evolúciós felfogás nem életképes, de van még erről vitaalapom, akit érdekel, annak kifejtem egy másik bejegyzésben.
Néhány szó a technikákról, illetve a szoftverekről. Itt a bőség zavara fogad minket. A sok módszer, illetve webes szolgáltatás (melyek többszörösen lefednek minden eddig felmerült információkezelési feladatot) közül el kellene kötelezni magamat néhány mellett, hogy meg is tanuljam olyan rövid idő alatt, amennyit rá fordíthatok és rögtön eredménnyel is használhassam.
Ismertem a Prezit, a Google jópár szolgáltatását (Reader, webhelyek, gmail, dokumentumok, ...). Nem ismertem a diigo-t, a Delicious-t, a Twitter-t, de már kezdem kapisgálni. Most meg ezt a Blogger-t használom, már egy órája. Nekem már ezért megérte ezen részt venni.
Végül összefoglalnám, számomra mit jelent az összes eddigiekből leszűrve a KONNEKTIVIZMUS.
Ez egy információkezelési felismerés, amelynek az ad aktualitást, hogy létrejött az a technológia, amely hatékonyan képes az információcserére (=internet). Itt sokan azt mondják, hogy ez tanulásmódszertan. Bár vonzó lehetne tanárként ebben maradni, de úgy érzem, ez több annál. Az emberi szellem a faj fenntartása érdekében kezdi kiismerni magát a világban: először az anyagot, majd az energiát, végül az információt fedezte fel magának. E triászról így először Stonier könyvében olvastam, azóta foglalkoztatnak ennek jelei.
Az információ kezelésének, vizsgálatának, megszerzésének egyes lépcsőfokai jól nyomon követhetők a pedagógiai paradigmákban is. Most éppen ott tartunk, hogy kiemelkedően fontossá vált az egyes információ-atomok (tények, állítások, bármik) közötti kapcsolatrendszer. Nevezhetjük ezt konnektivizmusnak is, ha úri kedvünk így kívánja. Attól ez még nem több és nem kevesebb, mint a jelen kor lehetőségeit kihasználó információkezelési metódus. Lehet tanulásra is szűkíteni, de igazából ez nem szűkítés, ha a "tanulás" fogalmát kiszélesítjük az emberi faj alkalmazkodóképességének megnyilvánulásává. Így kap értelmet a közhelyes "élethosszig tartó tanulás" kifejezés is.
Az előzetes ismeretekre támaszkodó új tudás-elemek és azok asszociációinak rögzülési aránya igen magas lehet, főleg, ha az egyén tudáshálójának nagyszámú csomópontjához van esély kapcsolódni. Vannak azonban "pechesebb" információmorzsák (pl. ha japán főneveket kellene megtanulnom), mert nincs, vagy sokkal kevesebb a kapcsolódási lehetőség. Ezekre vonatkozóan mit, milyen technikát lehet javasolni? Azaz a konnektivista módszer csak kellően nagy kapcsolódási pontú információk elsajátítására alkalmas(?), az n=igenkicsi kapcsolódási pontúakra maradnak az ősibb módszertanok?
Szerintem súlyos hiba abszolutizálni a tanulás ezen új formáját. Attól még például a tényeket, ismeret-atomokat meg kell tanulni (behaviorista technológiával...), a szabályokat is ismerni kell, hogy általánosíthassunk (kognitivista hozzáállás...), használni is tudni kell, hogy a tudás működő legyen (konstruktivizmus). Végül pedig a megszerzett tudás kapcsolódásait feltárva erősíthetjük saját társadalmi beágyazottságunkat, ismereteink könnyedebb bővíthetőségétől remélve egyéni (és faj-) fennmaradási, túlélési esélyeink növelését.
Lehetséges, hogy ezen evolúciós felfogás nem életképes, de van még erről vitaalapom, akit érdekel, annak kifejtem egy másik bejegyzésben.
Bevezetés
Elnyomva idegenkedésemet a blog műfajától, elkezdem gondolataim leírását a konnektivizmusról indított webkettős kurzus elvárásai szerint.
Én speciel informatika-tanár vagyok, aki egy nem éppen elit középiskolában már sok kudarcban és néha kisebb sikerekben bővelkedik. Éppen emiatt folyamatosan keresem a munkám sikeresebb végzéséhez alkalmasabb módszereket, ismereteket.
Az egyik irány a marketing-technológia sikeres módszereinek adaptálása a pedagógiába, de erről nem itt és nem most akarok írni.
A másik irányt a Kulcsár Zsolték által preferált konnektivista oktatásmódszertan kínálta. Már többször olvasgattam a Crescendo oldalt, tehát nem most találkoztam a témával először.
De a kurzushoz szívesen csatlakoztam, más csak kíváncsiságból is.
No meg a fiam miatt is, aki szintén érintett, hiszen Tamás most San Francisco-ban pszichológus, és ő is résztvevője, illetve "előadója" a kurzusnak, és ő is ajánlotta, hogy vegyek részt benne. De pont őmiatta csak a második hét végén akarok "kilépni a színre".
Én speciel informatika-tanár vagyok, aki egy nem éppen elit középiskolában már sok kudarcban és néha kisebb sikerekben bővelkedik. Éppen emiatt folyamatosan keresem a munkám sikeresebb végzéséhez alkalmasabb módszereket, ismereteket.
Az egyik irány a marketing-technológia sikeres módszereinek adaptálása a pedagógiába, de erről nem itt és nem most akarok írni.
A másik irányt a Kulcsár Zsolték által preferált konnektivista oktatásmódszertan kínálta. Már többször olvasgattam a Crescendo oldalt, tehát nem most találkoztam a témával először.
De a kurzushoz szívesen csatlakoztam, más csak kíváncsiságból is.
No meg a fiam miatt is, aki szintén érintett, hiszen Tamás most San Francisco-ban pszichológus, és ő is résztvevője, illetve "előadója" a kurzusnak, és ő is ajánlotta, hogy vegyek részt benne. De pont őmiatta csak a második hét végén akarok "kilépni a színre".
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)